IV. fejezet - Történeti áttekintés

A háború legközvetlenebb elõzményeként, ha nem is okaként említhetõ, hogy az elsõ világháború utáni békeszerzõdések roppant módon átformálták Európa térképét, s a nemrégen alakult nemzetállamokat a régi birodalmak rovására elégítették ki. Ezzel az egyébként is meglévõ vereség érzését még további frusztrációs érzésekkel fokozták a vesztesek körében. Ezek az elõzmények alapvetõ szerepet játszottak abban, hogy szélsõjobboldali diktátorok jelenhettek meg a színen. Militarizálták és terrorizálták saját lakosságukat, amely azonban mégis elvárta és el is tûrte tõlük, hogy állítsák helyre a régi nemzeti dicsõséget.A náci Németország nem pusztán egy militarista diktatúra volt a sok közül, hanem vezetõi szinte a kezdetektõl fogva a hivatalos propaganda szintjén fogalmazták meg azt, hogy szigorú faji hierarchia létezik a világban, melynek elején az árják, a végén pedig a zsidók állnak. Adolf Hitler Németországában elõször az elmebetegeket sterilizálták, majd ölték meg (eutanázia program), de ez az „akció” még kiváltotta az egyházak tiltakozását. Késõbb a cigányokat, a politikai másként gondolkodókat és a homoszexuálisokat kezdték üldözni, de a legsanyarúbb sors a zsidóságra várt. Bár Hitler egy ideig proponálta a német zsidók elköltöz(tet)ését az országból, az 1942 elején lezajlott wannsee-i konferencia zöld utat adott a zsidóság megsemmisítésének, melyet fõleg a náci szoldateszka csizmái alá került országok zsidósága szenvedett el. Európa zsidóságát megsemmisítõ táborokba hurcolták.Az európai hatalmak nem tudtak mit kezdeni Németország és Olaszország felemelkedésével s elnézték, hogy a spanyol polgárháború (1936-1939) a fasiszták gyõzelmével végzõdjék. A náci Németország fokozatosan terjesztette ki hatalmát: 1938 márciusában bekebelezte Ausztriát (Anschluss) s 1938 szeptemberében, a müncheni egyezménnyel elérte, hogy megkapja a Csehszlovákiához tartozó szudétanémet vidéket is. Hitler 1939 márciusában lerohanta Csehszlovákiát, létrehozta a Cseh-Morva Protektorátust, a szlovák náci bábkormányt és területüket „adatott” át a magyaroknak. Ráadásul Hitler 1939. augusztus 23-án neutralizálta a Szovjetuniót is: a Molotov-Ribbentropp paktum - mely eredetileg megnemtámadási egyezmény volt a két ország között - titkos záradéka Lengyelország felosztását tartalmazta. 1939. szeptember elsején (ez a második világháború „hivatalos” kezdete) Hitler (hadüzenet nélkül) megtámadta és bekebelezte Lengyelország egy részét, míg a másikat a szeptember 17-én támadó szovjet csapatok szállták meg. A nyugati országok hadat üzentek a németeknek, ám hadmûveletek ekkor még nem indultak el.

Nemcsak a németek támadtak. 1939 novemberének végén a szovjetek megtámadták Finnországot, minek következtében kizárták a Népszövetségbõl. Az 1940. márciusi szovjet gyõzelem után pedig a németek megtámadták Dániát és Norvégiát, majd a Benelux-államokat. Franciaországot is lerohanta Hitler, egy része protektorátus lett, míg másik részén bábállam alakult (ez volt az un. Vichy-i Franciaország). A németek a Balkánon is „tevékenykedtek”: megtámadták Görögországot és Jugoszláviát is. Románia és Bulgária a németek szövetségese volt, így nem volt szükség a megszállásukra. A németek és szövetségeseik kegyetlenül irtották a helyi zsidó lakosságot és a partizánokat. A zsidókat a nácik koncentrációs táborokba zárták, ahol – több helyen is – gázzal végeztek velük, majd a holttesteket elégették. Ilyen volt az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábor.1941. június 22-én Németország – váratlanul – megtámadta a Szovjetuniót. Kezdetben annyira meglepték a szovjeteket, hogy mélyen be tudtak hatolni az ország belsejébe. Leningrád azonban ellenállt: 1941 szeptemberétõl 1944-ig a leningrádi blokád következtében – bár rengetegen haltak meg –, a szovjetek megállították a németeket. Moszkvát sem tudták bevenni s 1941 decembere-1942 januárja után világossá vált, hogy hosszú, elhúzódó háborúra számíthatnak.A nyugati hatalmak eközben feleszméltek. A Churchill vezette brit kormány az Atlanti Chartát hozta létre az amerikaiakkal (1941.augusztus 12.), majd megalakult a szélesebb antifasiszta koalíció. Pearl Harbour amerikai támaszpontját 1941. december 7-én támadták meg a japánok, ezzel pedig az amerikaiak is hadba léptek. Anglia, az Egyesült Államok és a Szovjetunió egy oldalra kerültek s ezzel alapvetõen vált kétségessé a német gyõzelem, hiszen a Szövetségesek oldalán helyrehozhatatlan erõfölény alakult ki. A nyugati nagyhatalmak és a Szovjetunió vezetõi 1943 decemberében, Teheránban, már a háború utáni rendezés esélyeit latolgatták.Nagy fordulatot a háború menetében a sztálingrádi csata (1942. július-1943. február) hozott, a küzdelmek végén a szovjet erõk háromszázezer embert zártak gyûrûbe s megadásra kényszerítették a von Paulus által vezetett német erõket. Ám az angolszász erõknek is sikerült áttörést elérniük: 1942 októberétõl fokozatosan szorították ki a német és olasz erõket Észak-Afrikából, majd 1943. júliusában partra szálltak Szicíliában. A németek közbeavatkoztak, de Olaszország kivált a háborúból. A fordulat akkor vált teljessé, amikor 1944. június 6-án, az angolszász erõk partra szálltak Normandiában s megkezdõdött Franciaország és a Benelux-államok felszabadítása. Bár a németek erõsen ellenálltak sõt az Ardennekben ellentámadásba mentek át, a hadmûveletek zöme Németország területére tevõdött át, megpecsételve ezzel a háború sorsát.

A második világháború sorsát 1944 nyarán döntötte el a normandiai partraszállás. A szovjetek is ellentámadásba lendültek. Románia és Bulgária kilépett a német szövetségi rendszerbõl, a szovjet hadsereg pedig egyre mélyebben hatolt be Kelet-Európába. 1945 januárjában még inkább kiteljesedett a szovjet offenzíva s április 25-én, az Elbánál találkoztak az amerikai és a szovjet csapatok. Berlin ostromát és Adolf Hitler öngyilkosságát követõen május 8-án Németország kapitulált. A gyõztesek felszabadították a koncentrációs táborokat, ahol iszonyatos látvány fogadta õket: a világháború és a nácizmus lényege tárult a szemük elé. A gyõztes hatalmak vezetõi 1945 februárjában, Jaltában találkoztak és megállapodtak Németország megszállásáról, a jóvátételrõl s felelõsséget vállaltak azért, hogy a kontinens országai a nemzeti önrendelkezés jegyében antifasiszta és demokratikus átalakuláson mennek át. A „nagy háború” óriási vérveszteséget hozott a világnak. 55 millió ember halt meg (ebbõl 20,6 millió a Szovjetunió lakosa volt) s a konfliktussorozat óriási népmozgásokat indukált.

Amikor Adolf Hitler 1940. decemberében jóváhagyta a Szovjetunió megtámadásának tervét, a Barbarossa-tervet, Magyarország is kényszerpályára került. Jugoszlávia esetében az volt a helyzet, hogy – bár német nyomásra csatlakozott – a náci szövetséghez, de azt a kormányt, mely aláírta ezt a nyilatkozatot, puccs távolította el a hatalomból. A németek azonnal be akartak vonulni Jugoszláviába, de Teleki Pál miniszterelnök (aki „örök barátsági szerzõdést”) írt alá az állammal, 1941. április 3-ra virradó éjjel inkább az öngyilkosságot választotta a szerzõdésszegés helyett. Utódának már nem voltak ilyen aggályai s a magyar csapatok részt vettek Jugoszlávia megszállásában. A magyarok hadba lépését Kassa „szovjet” bombázása „indokolta”. Mint kiderült, provokációról volt szó. A németekkel együtt a Szovjetunióba behatoló magyar haderõ miatt rövid idõn belül Magyarország hadiállapotba került a Szovjetunión kívül Angliával és az Egyesült Államokkal is. Közben újabb zsidótörvényt hoztak, mely már faji alapokon állott, ráadásul 1942 januárjában a magyar hadsereg – „válaszul” a partizánakciókra – közel négyezer embert gyilkolt le Újvidék térségében. Csak Kállay Miklós - aki egyébként is nagyobb távolságra törekedett a németekkel szemben - miniszterelnöksége alatt állították a bûnösöket hadbíróság elé.A sztálingrádi csata után a magyar hadsereg végnapjai kezdõdtek el, Voronyezs körzetében óriási vereséget szenvedett el a frontra küldött második magyar hadsereg. 1943. szeptember 9-én a nyugati szövetségesek átadták az elõzetes fegyverszüneti megállapodás tervét, ebben azt követelték, hogy az ország szakítson a németekkel, és vonja vissza csapatait a Szovjetunióból. A németek tudomást szereztek az ország terveirõl, ezért 1944. március 19-én megszállták Magyarországot. Kineveztették a németekhez lojális Sztójay Dömét miniszterelnöknek, letartóztatták a fõbb ellenzéki politikusokat, és elkezdõdött a magyar zsidók elleni hajtóvadászat is. Megkezdõdött a zsidóellenes rendeletek sorozata, gettókba tömörítették a zsidóságot, majd május és július között – Budapest kivételével – az összes helységbõl deportálták õket koncentrációs táborokba, az országhatáron kívüli helyekre. Nagy nemzetközi tiltakozás és az Auschwitz-i Jegyzõkönyvek birtokában Horthy Miklós kormányzó július 6-án leállíttatta a deportálásokat.Ám a német megszállásnak más következményei is lettek. Nem hozták haza a magyar katonákat, hanem még az elsõ magyar hadsereget is bevetették, amely még több véráldozattal járt. 1944. augusztus 29-tõl datálható a Lakatos-kormány tevékenysége, mely a háborúból való kilépést tûzte ki célul. Hiába volt azonban minden, a németek mindenrõl informálódtak, a szovjetek pedig szeptember végén átlépték a trianoni magyar határt. Október 11-én aláírták a szovjetekkel az elõzetes fegyverszüneti megállapodást, s október 15-én Horthy Miklós bejelentette, kilép a háborúból. A németek válaszul elfogták Horthy fiát, megszállták a fõváros stratégiai pontjait, majd rávették a kormányzót arra, nevezze ki Szálasi Ferencet miniszterelnöknek.Szálasi azonnal teljes mozgósítást rendelt el s óriási terrort foganatosított. Nyilas különítmények zsidók tömegeit lõtték bele a Dunába. A gyenge magyar ellenállás legfontosabb szervét, a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának vezetõit elfogták, többüket pedig kivégezték.A gyõztes marsban lévõ szovjetek három hullámban támadtak a Kárpát-medencében, 1944 szeptemberétõl Erdélyben, aztán novemberben Dél-Dunántúlon a Balaton vonaláig, és a Duna-Tisza közén. 1944 karácsonyára pedig körbezárták Budapestet is. A kapitulációs felhívást a város német parancsnoksága visszautasította. A szovjet hadmûveletek harmadik hulláma már Budapest elfoglalása után történt, ám a németek „miatt”, hiszen azok nagy haderõvel igyekeztek visszaszerezni a Duna-vonalát és egyben a zalai olajvidéket is biztosítani akarták. A szovjetek sikeres ellentámadásba mentek át: április 4-re Magyarország területe felszabadult. Az ország nemzeti vagyonának több, mint 40%-a pusztult el, többszázezer magyar zsidót öltek meg és többszázezren haltak meg (katonaként és civil áldozatként) – értelmetlenül – a frontokon. Magyarország tragédiája nem csak az volt, hogy már megint a vesztesek közé tartozott, hanem az, hogy a revíziós megszállottság annyira eluralkodott a vezetõ rétegen, hogy ezért képesek voltak a náci Németország oldalán háborúzni, odadobni a magyar zsidóságot és többszázezer katona életét, ugyanakkor a háború végén már nem tudtak kilépni a vesztes küzdelembõl. A magyar háborús veszteségek elérik a 8-900 ezer fõt, ebbõl igen tekintélyes számot (600 ezer) képvisel a magyar zsidóság embervesztesége.