III. fejezet - Történeti áttekintés

Már beszéltünk arról, hogy a nagy háború egyik következménye új államok kialakulása volt. A Monarchia feldarabolódott, Németország – többek között – átadta Franciaországnak Elzászt, Törökország gyarmatai sorát veszítette el sjelentős jóvátételi pénzeket kellett fizetniük a vesztes államoknak. A volt török uralom alatt álló régiókon Anglia és Franciaország osztozott s még a háború alatt megállapodtak egymással a befolyási övezetek felosztásában, így került pl. Palesztina brit uralom alá. Rendkívül súlyosan érintette a vereség Magyarországot, melynek területei harmadára csökkentek. A trianoni békeszerződés (1920.június 4.) következtében Erdély, Kárpátalja, a Felvidék és a Délvidék is a feltörekvő nemzetállamok kezébe került. A háborús vereség, a területi veszteségek sajátos frusztrált hangulatot alakítottak ki a vesztes országokban, revíziós törekvéseiket folyamatosan fenntartották s megalapozták a következő nagy háborút.

A győztes hatalmak létrehozták a Népszövetséget, melyből kezdetben kirekesztették a veszteseket. Új államok alakultak: Finnország, Litvánia, Lettország, Észtország. Lengyelország pedig ismét egységes lett, ami nagy dolog, főleg, hogyha figyelembe vesszük azt, hogy a lengyelség eddigi életét két nagyhatalom szorításában élte le. A Népszövetség némileg nyitottá vált akkor, amikor az 1928-as Kellog-Briand paktum nyomán a szerződők (Egyesült Államok és Franciaország) ígéretet tettek arra, hogy problémáikat békés úton fogják rendezni. Az egyezményhez a németek és a szovjetek is csatlakoztak.

1919 nyarán Németországban elfogadták a weimari alkotmányt, mely parlamentáris demokráciát biztosított. Az ország „elmerült” az instabilitásban, a gazdasági válság politikaiakkal is társult, ám később amerikai kölcsönök biztosították az ország gazdasági talpraállását és törékeny demokrácia alakult ki, melyet balról és jobbról is veszélyes erők fenyegettek.

A Szovjetunióban a bolsevik vezető, Lenin „áldásával” útjára indult a NEP („Új gazdaságpolitika“), mely a bolsevik alaptételekkel szemben, némi piaci viszonyokat engedett be a gazdaságba. Azonban a mind inkább betegeskedő Lenin helyett Joszif Visszarionovics Sztálin került az előtérbe, aki elkezdte kiszorítani ellenfeleit a politikai életből. A Szovjet Kommunista Párt főtitkáraként regnáló Sztálin fokozatosan szigetelte el vagy kényszerítette száműzetésbe a pártellenzék tagjait, a húszas évek végén pedig példátlan kollektivizálási hullámot, majd ötéves terveket erőltetett rá a lakosságra. A SZU-ban a diktatúra eleddig nem tapasztalt, mindennél brutálisabb formája következett be, mely – ugyanakkor és egyben paradox módon – nagy modernizációs kísérlettel járt együtt.

A par excellence fasizmus először Olaszországban alakult ki. Benito Mussolini, aki szociáldemokrataként kezdte tevékenységét, mozgalmat szervezett, majd 1922 októberében bevonult Rómába („marcia su Roma”) sa király őt bízta meg a kormányalakítással: a Duce erre 1926-ra felszámolta a parlamentarizmust, majd korporációs rendszereket hozott létre.

Adolf Hitler, a szélsőjobboldali német nácik vezére 1933 januárjában kancellári kinevezést kapott, betiltotta a politikai pártokat sfelgyújtatta a Reichstagot. 1934. június 30-a, Hindenburg elnök halála után vezér és kancellár lett. Kilépett a Népszövetségből, bevezette az általános hadkötelezettséget, 1936-ban bevonult a Rajna-övezetbe. Népszerűsége pedig nőttön-nőtt a társadalomban.

A sztálini Szovjetunióban megkezdődtek a leszámolások, személyi kultusz alakult és a titkosrendőrség által uralt társadalomban mindenkinek az élete veszélybe kerülhetett, akiről a Vezér úgy gondolta, hogy veszélyezteti hatalmát. Sztálin 1953-ban bekövetkezett haláláig több millió politikai perben hétszázezer halálos ítéletet hoztak. Ugyanakkor a SZU – összhangban a régi hagyományokkal – birodalom lett, Sztálin a „szocializmus egy országban“ elvét alkalmazva szakított a bolseviki forradalmi exporttal sterrorisztikus diktatúrát hozott létre – immár a SZU határain belül. Nem pusztán radikális vallásüldözés vette kezdetét, hanem népeket és embereket költöztettek át egyik helyről a másikra,lágerrendszert hoztak létre az egész országban (GULÁG), ahová a köztörvényeseken kívül politikai foglyok milliói kerültek. Nem tervszerű irtásban volt részük, hanem „csak“ (a brutális bánásmód mellett) minimális élelmiszeradag biztosításával dolgoztatták őket, amíg meg nem haltak. A sztálini Szovjetunió és a náci Németország a történelem sötét mélypontját jelentette, soha ilyen nagy területeken (és a sztálini SZU esetében ennyi ideig) nem alakultak ki és maradtak fenn gyilkos diktatúrák, totalitariánus államok.

Magyarország nagy válságát élte az első világháború utáni időkben. A trianoni területvesztés nem pusztán a lakosok nemzeti érzelmeire volt hatással, hanem elvágta egymástól azokat a hagyományos területi-történeti régiókat, melyek korábban összefüggtek sezzel a gazdaságra is negatív hatást gyakorolt. A szomszédos országokban kisebbségbe került magyarság helyzete változó volt: Romániában nem volt túl jó, Csehszlovákiában valamivel jobb volt, ám mindkét területen az állam óriási apparátussal igyekezett leválasztani a magyarságról azokat a csoportokat, melyek erre alkalmasnak tűntek. Magyarország pedig az elvesztett területek iránti lázban égett, Revíziós Liga alakult ssemelyik magyar kormány nem felejtette el, hogy ezeket valamikor vissza kell majd szereznie. Fontos következménye volt az eddigi eseményeknek, hogy a kommün zsidó tagjaira való hivatkozásul a zsidóságot tették meg bűnbaknak széles jobboldali körök: a különféle katonai különítményesek több ezer zsidót gyilkoltak meg a „fehérterror” ideje alatt.

Teleki Pál, majd Bethlen István konszolidálta az országot, a Népszövetséggel is sikerült felvenni a kapcsolatot, ám a magyar jobboldali és „ellenforradalmi“ kurzusnak is kompromisszumokat kellett kötnie. 1927-ben pl. visszavonták a zsidóság ellen irányuló numerus clausus törvényt (1920) slefegyverezték az ellenforradalmi, katonai különítményeket. Mindezeket összevetve a Horthy Miklós kormányzó által vezetett ország sajátos féldemokrácia volt: működtek a pártok, de a kommunistákat kiszorították a politikai rendszerből, voltak választások, de ez – Európában egyedülálló módon – nyílt szavazáson alapult, és ez számtalan manipulációra adott alkalmat. Ennek ellenére a sajtó többé-kevésbé szabad volt sa magyar kultúra nagy évtizedeit élte. Hitler hatalomra jutása, háborús tervei és a már említett revíziós törekvések nagyjából meghatározták a magyar politika lehetőségeit, ám nem lehet mindent ezzel magyarázni. Magyarország – Németországgal, Japánnal és Olaszországgal együtt – azonos szövetségi rendszerbe került. Az ország 1932 után megindult a lejtőn, 1938 és 1941 között három zsidótörvényt hoztak, igaz közben visszaszerezte (Hitler segítségével) Észak-Erdélyt, Felvidéket és Kárpátalját.

Az ország agrár-jellege közben mit sem változott, bár az ipar is kezdett előre kapni. Ugyanakkor óriási szociális különbségek voltak, több millióan éltek nagy szegénységben, miközben a feudalizmus jellemző vonásai továbbra is fennmaradtak: nagy egyházi és főnemesi latifundiumok voltak, miközben komolyabb, a magyar agrárszerkezetet, tulajdonviszonyokat megmozgató földosztásról szó sem lehetett.