„Szociálpszichológiai gondolkodásra is kell nevelni a gyerekeket”
Interjú Kovács Mónika szociálpszichológussal, az ELTE
PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai
Központ Holokauszt és Társadalmi Konfliktusok
Programja vezetőjével
- A Történelem, személyes történelem és oktatás című
konferencián társadalompszichológiai aspektusból közelíti meg a
holokauszt, illetve az előítélet témáját. Ez mit jelent, a jelenségek
történetiségét is vizsgálja vagy inkább a jelenre koncentrál?
- Elsősorban az előítéletek társadalompszichológiai funkcióival
foglalkozom, kitérve arra, hogyan lehet a tapasztalatokat felhasználni az
oktatásban. Sokszor azt gondolják az emberek, hogy a holokauszt oktatása
eredményes lehet az antiszemitizmus kialakulásának
megakadályozásában. De nem elég emléknapot tartani, attól nem lesznek
kevesebben antiszemiták, mi több előfordulhat ennek ellenkezője is. Ha a
gyerekek úgy érzik, hogy a sokkoló képekkel és történetekkel manipulálni
akarják őket, akkor az oktatás akár az ellenkező hatást is kiválthatja.
Az elmúlt tíz évben már kiváló tananyagok készültek a holokauszt
tanítására, ezek közül sokat bárki megtalálhat az interneten is. Ha kicsit is
motivált, a tanár be tudja vinni ezt a témát az órára. De az
antiszemitizmusról szóló oktatás mikéntjével eddig kevesebbet
foglalkoztunk. Talán azért, mert sokan úgy gondolják, hogy az
antiszemitizmus következményeinek bemutatása elegendő „elrettentő
erővel” bír. Valójában az is fontos, hogy megértsük, mi vezetett el a
holokauszthoz. Az antiszemitizmusról is kell beszélni a holokauszt
kapcsán, de át kell gondolni hogyan. Szerintem hasznos abból kiindulni,
hogy mi volt a különböző korokban az antiszemitizmus funkciója a
többség számára. Azt kell elérni, hogy mindenki elgondolkozzon, ha
például egy antiszemita szöveg a kezébe kerül, mi lehet annak az oka, hogy
valaki ilyet ír, milyen problémái lehetnek az illetőnek, vagy annak a
társadalomnak, amelyben ilyen előítéleteket hangoztatnak. Úgy
gondolom, a diákoknak is érdekes lehet egy kicsit szociálpszichológus
módon gondolkodni, eltöprengeni azon, vajon miért volt olyan az egykori
társadalom amilyen, miért pont úgy viselkedtek az emberek a különböző
korokban. Ez a gondolkodási mód aztán segíthet nekik a mai
társadalomban való eligazodásban is. Nagyon keveset tanítunk a magyar
iskolákban szociálpszichológiát, pszichológiát vagy szociológiát. Hogyan
értsék akkor meg a fiatalok a világot, amiben élnek?
- A történelemkönyvekben inkább tények vannak, esetleg politikai
okok.
- Igen, de a történelmet emberek hozzák létre, ők hoznak ilyen-olyan
döntéseket. Érdekes lehet megvizsgálni, hogy mi lett volna, ha bizonyos
esetekben másképpen döntenek az emberek. De ez a megközelítés a
demokrácia tanításának szempontjából is nagyon fontos lenne. A
racionalitásra nem csak az egzakt tudományok műveléséhez van szükség,
hanem a demokrácia működtetéséhez is. Meg kell tanulnunk és
tanítanunk, hogy ne hagyjuk, hogy a negatív attitűdök, félelmek,
előítéletek, önzés irányítsa a viselkedésünket. Éppen a holokauszt kapcsán
azonban vigyáznunk kell arra, hogy például a történtekkel kapcsolatos
bűntudat ne járuljon hozzá az egykor elkövetett bűnök „igazolásához” és
az „áldozat okolásához”. Vagy hogy a náci antiszemita propaganda vagy
akár az úgynevezett zsidótörvények tanulmányozása, ne vezessen éppen
ezeknek a félelmeknek és negatív attitűdöknek a kialakításához vagy
megerősítéséhez. Magát az antiszemita előítéletet kell a tanulmányozás
tárgyává tenni, és abban segíteni a diákokat, hogy megértsék, a többségi
társadalom milyen problémái okozták, és sajnos okozzák napjainkban is –
a különböző korokban, különböző köntösben – megjelenő előítéleteket.
- Viszont ha ez a szempont nincs jelen a tananyagokban, akkor azok
mégsem igazán jók?
- Talán természetes az, hogy több évtizednyi hallgatás és elhallgatás,
valamint a túlélők előrehaladott kora miatt, először az áldozatok
történetei kerültek összegyűjtésre. A Centropa Alapítvány, a Shoah
Alapítvány és a Zachor Alapítvány utolsó percben gyűjtötte össze ezeket
az elbeszéléseket. Az üldözöttek végre hús-vér emberekké váltak, akiknek
lenyűgözően érdekes életük volt a holokauszt előtt, és akik a borzalmas
veszteségek után képesek voltak új életet kezdeni a háború után. Ezeknek a
történeteknek az elmondása és meghallgatása lehet az első lépés arra,
hogy a magyar zsidók története a magyar társadalmi emlékezet részévé
váljon. Az üldözők és az úgynevezett be nem avatkozók történetei
azonban sokkal megközelíthetetlenebbek. A háborús bűnösöket a háború
után nagyrészt elítélték és megbüntették, de számtalan olyan család él
Magyarországon, akik kisebb-nagyobb mértékben hasznot húztak a
zsidóüldözésekből, és esetleg egy-egy családtag részt is vett a zsidók
deportálásában vagy bántalmazásában. És akkor még nem is beszéltünk a
többségről, a be nem avatkozókról, akik szomorúan, közömbösen vagy
esetleg kárörömmel figyelték zsidó honfitársai elhurcolását. Az ő
történetük nagyrészt hozzáférhetetlen számunkra éppúgy, mint a
lakosságcserék, a kitelepítések, a kommunista terror, az ötvenhatos
megtorlás elkövetőinek és be nem avatkozóinak történetei. A többséget
pedig minden történelmi korban a be nem avatkozók alkotják, az ő
passzivitásuk teszi lehetővé, hogy az elkövetők végrehajtsák embertelen
tetteiket. És éppen az elkövetővé válásról és a be nem avatkozásról tud
sokat mondani a szociálpszichológi
- Külföldön vannak ilyen kísérletek?
- Az amerikai és nyugat-európai iskolákban nem annyira kronologikus a
történelemoktatás, mint nálunk, sokkal gyakrabban kerül sor egy-egy
téma, társadalmi jelenség behatóbb vizsgálatára. Nálunk inkább az
irodalomórákon beszélnek arról, hogyan és miért viselkednek úgy az
emberek és az emberek csoportjai úgy, ahogy viselkednek. Szerintem
sokkal többet kellene ilyen dolgokról beszélni a történelemórán is. Például
rengeteg háborúról és csatáról tanulnak a gyerekek, de azt hiszem keveset
gondolkodnak arról, hogy hogyan lehetséges, hogy fiatal emberek készek
legyenek más hozzájuk minden szempontból nagyon hasonló
fiatalemberek legyilkolására, és saját életük kockáztatására. Az emberi
történelem összes gyilkolását az úgy nevezett „nagy eszmék” nevében
követték el, és az elkövetők saját magukat a legritkább esetben tartották
gyilkosoknak vagy gonosztevőknek. A szociálpszichológia sokat tud
mondani a tekintélynek való engedelmeskedésről, a bűnbakképző
előítéletek és ideológiák elfogadásáról, a csoportokon belüli
folyamatokról, például a konformitásról és a csoportközi konfliktusokról. A történelmet lehet ebből a szemszögből is vizsgálni, és tanítani.
- Erről a nézőpontról a történelem tanszéken is tudnak?
- Remélem. Ezen túl a tanárképzés bolognai átalakulása kapcsán sokkal
több pedagógiai és pszichológiai tárgy került be a jövendő tanárok
tantervébe, nekik már sokkal több szociálpszichológia ismeretük lesz.
Persze lelkes és motivált tanárok már ma is foglalkoznak ezekkel a
témákkal, és fontos, hogy ilyen tanárok tanítsanak a holokausztról, mert
minden tananyag sikere a tanárok hitelességétől is függ. Ha nem hisz
benne a tanár, jobb, ha nem is tanítja. Egyelőre azonban még bátorítani
kell a pedagógusokat, hogy az úgynevezett „szenzitív témákhoz” is
hozzányúljanak.
A Történelemtanárok Egylete két évvel ezelőtt kiadott egy tanári
kézikönyvet a holokauszt témakörének feldolgozásához. Ebben szerepel
egy általam összeállított rész, amelyben megpróbáltam ezeket a
szempontokat érvényesíteni. A feldolgozás azzal kezdődik, hogy miért
tanulmányozzuk a holokausztot, miként vezetett a náci népirtás feletti
döbbenet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásához,
hogyan védhetjük meg magunk és mások jogait? Ezt követi a zsidó
történelem, a hagyomány valamint az emancipáció korának tárgyalása.
Miként csökkent fokozatosan a zsidók és nem zsidók közötti társadalmi
távolság az emancipáció és asszimiláció korában: hogyan vált a zsidó
kisebbség a magyar társadalom részévé a nemzeti liberalizmus korában?
Majd egy külön rész foglalkozik az antiszemitizmussal, körüljárva azt a
kérdést, hogy milyen funkciói voltak az előítéletnek a különböző korokban
a többségi társadalom számára. Végül az utolsó részben a népirtás
állomásairól van szó, valamint az akkori társadalom különböző
csoportjairól, áldozatokról, elkövetőkről, be nem avatkozókról és nem
utolsó sorban az embermentőkről. Ez utóbbi csoport viselkedését – éppen
azért, mert szociálpszichológus nyelven „ritka viselkedésnek” számított –
még fontosabb megértenünk, mint a konform és közömbös többségét.
Tárgyalom a kézikönyvben a különböző szociálpszichológiai kísérleteket
is, hogy a társas helyzetek és társadalmi ideológiák hozzák létre a
gonoszságot, és ez a magyarázat arra, hogy időnként pszichológiailag
normálisnak mondható emberek is elkövetnek borzalmas dolgokat.
- Az előítéletességnek több szintje van egy társadalomban, az objektív
ismeret gondolom mindegyiket képes enyhíteni.
- A vonulgató előítéletesek száma a mai Magyarországon néhány ezer
emberre tehető. Ha nem érzik az átlagpolgár támogatását maguk mögött,
akkor előbb-utóbb paprikajancsivá válnak. A társadalomkutatás dolga,
hogy megmondja, jogos-e a tőlük való félelem, vagy eltúlzott az a
figyelem, amely feléjük irányul.
- Ezek szerint hosszú távon a megfelelő oktatásnak lehet eredménye.
- Ha békés egymással szolidáris emberekből álló társadalomban
akarunk élni, meg kell tanítani az ehhez szükséges képességeket.
Varga Stella
Forrás: http://www.koznev.hu/cikk.php?rov=5&uid=33699
Email: info@emlekezem.hu; Mobile: +36-20-383-4040
|
