Holokauszt-oktatási Szakértőképzési Program
2010.07.13
Felhívás nemzetközi holokauszt-oktatási szakértőképzési programon való részvételre
Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről
2010.06.13
A Zachor Alapítvány diákjainak vezetésével
2010.06.09

Szeminárium a Közép-európai Egyetemen a Soá Intézet szervezésében
2010.05.10

BUDAPEST (2010. május 5.)—Május 12-14. között a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tart nemzetközi műhely-foglalkozást a USC Soá Intézet. A programon, melynek címe „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet”, az Európából és a tengerentúlról érkező, Holokauszt-oktatással foglalkozó szakemberek azt vitatják meg, hogy a videó-interjúk és más, érzékeny témát érintő anyagok internetes felhasználása milyen oktatási és társadalmi hatásokkal járhat.

Személyes történetek
2009.11.26
A gyerekeknek leírtam a történetem. Akartam, hogy tudják, hogy ne járjanak úgy, ahogy én, hogy semmit nem tudtam az ősökről.
2009.11.11
1944. március 19-e, a németek bevonulása után az iskolában megszűnt a tanítás, április 5-én kiadták az év végi bizonyítványt. Sárga csillagot kellett hordani, megkezdődtek az összeköltöztetések, zsidóknak tilos volt az utazás. Nagy nehezen sikerült engedélyt kapnom, és 1944. április 22-én hazautaztam Seregélyesre. Ezzel a dátummal kezdődnek az „Auschwitzi napló”-ban leírt események.
2009.11.10
„Párizsban, a Notre Dame mögött, a deportált emlékmű közepén ég egy mécses, körülötte írás: Elmentek és többé nem tértek vissza. A kijáratnál, az ajtó fölött pedig egy másik: Bocsáss meg, de ne felejts!.
Legyen úgy."
Egy matematikatanár vallomásai
2009.11.09
„... szívesen vállalkoztam rá, hogy elmondom, mi történt, mert hát elmegy a generáció. Magam is 80 éves vagyok. Nagyon-nagyon kevesen vannak már, akik emlékeznek valamire."
Egy fotográfus visszaemlékezései
2009.11.08
... hiszem, hogy aki ezeket a tapasztalatokat elhallgatja, félredobja, az a jövőt keseríti meg. Tudom, újabb Auschwitz nincs, nem lehet. De embertelenség, közöny, közömbösség ismétlődhet. Ismétlődik. Beszéljünk az emlékeinkről!
2009.11.07
Mindig azt mondtam Editnek, hogy túl kell élni, hogy erről hírmondó maradjon, hogy ez megtörténhetett. És mégse tudtam beszélni róla, amikor megjöttem.(…) Helmuth vett rá arra, hogy igenis, kell, hogy maradjon erről nyom. És rájöttem, hogy igaza van.”
Egy kisfiú emlékei a budapesti gettóból
2009.11.06

… azt kérditek miért van szükség az ilyen írásokra, amikor olyan művek jelentek meg, mint Randolph L. Braham: A népirtás politikája – A Holocaust Magyarországon c. könyve?

Hát azért, mert a hiteles történelmi munkák csak a népirtásról szólnak, de sehol nem szerepel bennük az, hogy a 80 éves Keller bácsit a szakállánál fogva húzták végig a Nagyfuvaros utcai templom padsorai között.

az 1945 utáni magyarországi cionista otthonok egykori lakóinak emlékképei
2009.11.04