Köznevelés
„Szociálpszichológiai gondolkodásra is kell nevelni a gyerekeket”
Interjú Kovács Mónika szociálpszichológussal, az ELTE PPK Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ Holokauszt és Társadalmi Konfliktusok Programja vezetőjével - A Történelem, személyes történelem és oktatás című konferencián társadalompszichológiai aspektusból közelíti meg a holokauszt, illetve az előítélet témáját. Ez mit jelent, a jelenségek történetiségét is vizsgálja vagy inkább a jelenre koncentrál? - Elsősorban az előítéletek társadalompszichológiai funkcióival foglalkozom, kitérve arra, hogyan lehet a tapasztalatokat felhasználni az oktatásban. Sokszor azt gondolják az emberek, hogy a holokauszt oktatása eredményes lehet az antiszemitizmus kialakulásának megakadályozásában. De nem elég emléknapot tartani, attól nem lesznek kevesebben antiszemiták, mi több előfordulhat ennek ellenkezője is. Ha a gyerekek úgy érzik, hogy a sokkoló képekkel és történetekkel manipulálni akarják őket, akkor az oktatás akár az ellenkező hatást is kiválthatja. Az elmúlt tíz évben már kiváló tananyagok készültek a holokauszt tanítására, ezek közül sokat bárki megtalálhat az interneten is. Ha kicsit is motivált, a tanár be tudja vinni ezt a témát az órára. De az antiszemitizmusról szóló oktatás mikéntjével eddig kevesebbet foglalkoztunk. Talán azért, mert sokan úgy gondolják, hogy az antiszemitizmus következményeinek bemutatása elegendő „elrettentő erővel” bír. Valójában az is fontos, hogy megértsük, mi vezetett el a holokauszthoz. Az antiszemitizmusról is kell beszélni a holokauszt kapcsán, de át kell gondolni hogyan. Szerintem hasznos abból kiindulni, hogy mi volt a különböző korokban az antiszemitizmus funkciója a többség számára. Azt kell elérni, hogy mindenki elgondolkozzon, ha például egy antiszemita szöveg a kezébe kerül, mi lehet annak az oka, hogy valaki ilyet ír, milyen problémái lehetnek az illetőnek, vagy annak a társadalomnak, amelyben ilyen előítéleteket hangoztatnak. Úgy gondolom, a diákoknak is érdekes lehet egy kicsit szociálpszichológus módon gondolkodni, eltöprengeni azon, vajon miért volt olyan az egykori társadalom amilyen, miért pont úgy viselkedtek az emberek a különböző korokban. Ez a gondolkodási mód aztán segíthet nekik a mai társadalomban való eligazodásban is. Nagyon keveset tanítunk a magyar iskolákban szociálpszichológiát, pszichológiát vagy szociológiát. Hogyan értsék akkor meg a fiatalok a világot, amiben élnek? - A történelemkönyvekben inkább tények vannak, esetleg politikai okok. - Igen, de a történelmet emberek hozzák létre, ők hoznak ilyen-olyan döntéseket. Érdekes lehet megvizsgálni, hogy mi lett volna, ha bizonyos esetekben másképpen döntenek az emberek. De ez a megközelítés a demokrácia tanításának szempontjából is nagyon fontos lenne. A racionalitásra nem csak az egzakt tudományok műveléséhez van szükség, hanem a demokrácia működtetéséhez is. Meg kell tanulnunk és tanítanunk, hogy ne hagyjuk, hogy a negatív attitűdök, félelmek, előítéletek, önzés irányítsa a viselkedésünket. Éppen a holokauszt kapcsán azonban vigyáznunk kell arra, hogy például a történtekkel kapcsolatos bűntudat ne járuljon hozzá az egykor elkövetett bűnök „igazolásához” és az „áldozat okolásához”. Vagy hogy a náci antiszemita propaganda vagy akár az úgynevezett zsidótörvények tanulmányozása, ne vezessen éppen ezeknek a félelmeknek és negatív attitűdöknek a kialakításához vagy megerősítéséhez. Magát az antiszemita előítéletet kell a tanulmányozás tárgyává tenni, és abban segíteni a diákokat, hogy megértsék, a többségi társadalom milyen problémái okozták, és sajnos okozzák napjainkban is – a különböző korokban, különböző köntösben – megjelenő előítéleteket. - Viszont ha ez a szempont nincs jelen a tananyagokban, akkor azok mégsem igazán jók? - Talán természetes az, hogy több évtizednyi hallgatás és elhallgatás, valamint a túlélők előrehaladott kora miatt, először az áldozatok történetei kerültek összegyűjtésre. A Centropa Alapítvány, a Shoah Alapítvány és a Zachor Alapítvány utolsó percben gyűjtötte össze ezeket az elbeszéléseket. Az üldözöttek végre hús-vér emberekké váltak, akiknek lenyűgözően érdekes életük volt a holokauszt előtt, és akik a borzalmas veszteségek után képesek voltak új életet kezdeni a háború után. Ezeknek a történeteknek az elmondása és meghallgatása lehet az első lépés arra, hogy a magyar zsidók története a magyar társadalmi emlékezet részévé váljon. Az üldözők és az úgynevezett be nem avatkozók történetei azonban sokkal megközelíthetetlenebbek. A háborús bűnösöket a háború után nagyrészt elítélték és megbüntették, de számtalan olyan család él Magyarországon, akik kisebb-nagyobb mértékben hasznot húztak a zsidóüldözésekből, és esetleg egy-egy családtag részt is vett a zsidók deportálásában vagy bántalmazásában. És akkor még nem is beszéltünk a többségről, a be nem avatkozókról, akik szomorúan, közömbösen vagy esetleg kárörömmel figyelték zsidó honfitársai elhurcolását. Az ő történetük nagyrészt hozzáférhetetlen számunkra éppúgy, mint a lakosságcserék, a kitelepítések, a kommunista terror, az ötvenhatos megtorlás elkövetőinek és be nem avatkozóinak történetei. A többséget pedig minden történelmi korban a be nem avatkozók alkotják, az ő passzivitásuk teszi lehetővé, hogy az elkövetők végrehajtsák embertelen tetteiket. És éppen az elkövetővé válásról és a be nem avatkozásról tud sokat mondani a szociálpszichológi - Külföldön vannak ilyen kísérletek? - Az amerikai és nyugat-európai iskolákban nem annyira kronologikus a történelemoktatás, mint nálunk, sokkal gyakrabban kerül sor egy-egy téma, társadalmi jelenség behatóbb vizsgálatára. Nálunk inkább az irodalomórákon beszélnek arról, hogyan és miért viselkednek úgy az emberek és az emberek csoportjai úgy, ahogy viselkednek. Szerintem sokkal többet kellene ilyen dolgokról beszélni a történelemórán is. Például rengeteg háborúról és csatáról tanulnak a gyerekek, de azt hiszem keveset gondolkodnak arról, hogy hogyan lehetséges, hogy fiatal emberek készek legyenek más hozzájuk minden szempontból nagyon hasonló fiatalemberek legyilkolására, és saját életük kockáztatására. Az emberi történelem összes gyilkolását az úgy nevezett „nagy eszmék” nevében követték el, és az elkövetők saját magukat a legritkább esetben tartották gyilkosoknak vagy gonosztevőknek. A szociálpszichológia sokat tud mondani a tekintélynek való engedelmeskedésről, a bűnbakképző előítéletek és ideológiák elfogadásáról, a csoportokon belüli folyamatokról, például a konformitásról és a csoportközi konfliktusokról. A történelmet lehet ebből a szemszögből is vizsgálni, és tanítani.
- Erről a nézőpontról a történelem tanszéken is tudnak?
- Remélem. Ezen túl a tanárképzés bolognai átalakulása kapcsán sokkal több pedagógiai és pszichológiai tárgy került be a jövendő tanárok tantervébe, nekik már sokkal több szociálpszichológia ismeretük lesz. Persze lelkes és motivált tanárok már ma is foglalkoznak ezekkel a témákkal, és fontos, hogy ilyen tanárok tanítsanak a holokausztról, mert minden tananyag sikere a tanárok hitelességétől is függ. Ha nem hisz benne a tanár, jobb, ha nem is tanítja. Egyelőre azonban még bátorítani kell a pedagógusokat, hogy az úgynevezett „szenzitív témákhoz” is hozzányúljanak. A Történelemtanárok Egylete két évvel ezelőtt kiadott egy tanári kézikönyvet a holokauszt témakörének feldolgozásához. Ebben szerepel egy általam összeállított rész, amelyben megpróbáltam ezeket a szempontokat érvényesíteni. A feldolgozás azzal kezdődik, hogy miért tanulmányozzuk a holokausztot, miként vezetett a náci népirtás feletti döbbenet az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának elfogadásához, hogyan védhetjük meg magunk és mások jogait? Ezt követi a zsidó történelem, a hagyomány valamint az emancipáció korának tárgyalása. Miként csökkent fokozatosan a zsidók és nem zsidók közötti társadalmi távolság az emancipáció és asszimiláció korában: hogyan vált a zsidó kisebbség a magyar társadalom részévé a nemzeti liberalizmus korában? Majd egy külön rész foglalkozik az antiszemitizmussal, körüljárva azt a kérdést, hogy milyen funkciói voltak az előítéletnek a különböző korokban a többségi társadalom számára. Végül az utolsó részben a népirtás állomásairól van szó, valamint az akkori társadalom különböző csoportjairól, áldozatokról, elkövetőkről, be nem avatkozókról és nem utolsó sorban az embermentőkről. Ez utóbbi csoport viselkedését – éppen azért, mert szociálpszichológus nyelven „ritka viselkedésnek” számított – még fontosabb megértenünk, mint a konform és közömbös többségét. Tárgyalom a kézikönyvben a különböző szociálpszichológiai kísérleteket is, hogy a társas helyzetek és társadalmi ideológiák hozzák létre a gonoszságot, és ez a magyarázat arra, hogy időnként pszichológiailag normálisnak mondható emberek is elkövetnek borzalmas dolgokat. - Az előítéletességnek több szintje van egy társadalomban, az objektív ismeret gondolom mindegyiket képes enyhíteni. - A vonulgató előítéletesek száma a mai Magyarországon néhány ezer emberre tehető. Ha nem érzik az átlagpolgár támogatását maguk mögött, akkor előbb-utóbb paprikajancsivá válnak. A társadalomkutatás dolga, hogy megmondja, jogos-e a tőlük való félelem, vagy eltúlzott az a figyelem, amely feléjük irányul. - Ezek szerint hosszú távon a megfelelő oktatásnak lehet eredménye. - Ha békés egymással szolidáris emberekből álló társadalomban akarunk élni, meg k ell tanítani az ehhez szükséges képességeket.
Varga Stella Forrás: http://www.koznev.hu/cikk.php?rov=5&uid=33699