Tanúvallomások : a holokausztról - személyes történeteken keresztül
Szeminárium tanároknak
2008. november 28-30.
Egyedülálló élményre és tanulási lehetőségre invitáljuk meg tanártársainkat a Holokauszt Emlékközpontba. Péntek délutántól vasárnap délutánig tartó rendezvényünkön személyesen találkozhatnak a történelem tanúival: olyan holokauszt túlélőkkel, akik helytálltak a nehéz időkben, és bátrak ma is, amikor felvállalják, hogy megosztják a történeteiket velünk, később születettekkel.
A szemináriumon négy nagyszerű ember sorsát ismerjük meg: Baik Éva, Bartha Ágnes, Fahidi Éva és Pudler Blanka rendszeresen találkozik diákcsoportokkal a Holokauszt Emlékközpontban és Németország iskoláiban, és elmondhatjuk, hogy nem volt még olyan beszélgetés velük, ahol nem gyakoroltak volna nagy hatást a diákokra. Fahidi Éva memoárja bestseller lett több nyelven is ( Anima Rerum – A dolgok lelke ); Baik Éva –maga is hajdani lágertárs - fordította le angolból Judith Magyar Isaacson több nyelven is kiadott visszaemlékezését (Köszönet az Életért). Bartha Ágnes és Pudler Blanka életéről diákok sora készített interjút és portréfilmet. (A memoárok és interjúkötetetek a rendezvényen kaphatóak lesznek).
A tanúvallomásokat neves kutatók előadásai követik; Herczog Mária, Kovács Éva és Vajda Júlia szociológusok előadásai még komplexebbé teszik azt a képet, ami a személyes történetekből rajzolódik ki előttünk. A szemináriumon bemutatkozik a Centropa és az Ariadné Csoport; és vetítünk nemrég készült, izgalmas dokumentumfilmeket is.
Olyan emberekkel találkozhatunk novemberi szemináriumunkon, akik a maguk bőrén tapasztalták meg a Vészkorszakot. A személyes történelem perspektívája számos új szempontot kínál, és új „ablakokat” nyit meg - így szemináriumunk pedagógiailag is izgalmas lehet, nemcsak történelem, de filozófia, irodalom- vagy embertan szakos tanároknak és osztályfőnököknek is.
Jelentkezési határidő: november 14.
A szemináriumot minimum 20 jelentkezőesetén indítjuk el. A korlátozott férőhelyek miatt a jelentkezéseket addig tudjuk elfogadni, amíg a létszám be nem telik.
Kérjük, jelentkezésével egy időben utalja át részvételi díját is. ( Az összeget a konferencia alatti étkezések és a szombati esti fogadás fedezésére fordítjuk).
Részvételi díj: 7000 Ft / 3 nap / fő
Számlaszámunk: 11600006 - 00000000-12000162
Jelentkezés: telefonon vagy email-ben : Gárdos Vera programasszisztensnél.
Elérhetőségei: 455 3328, 0630/5072046
program@hdke.hu
(Az átutalásról szóló igazolást kérjük szépen email-ben mellékelni, postán
elküldeni vagy személyesen leadni az Emlékközpontban, Gárdos Verának).
Program
péntek 12-14-ig : fakultatív program, az érdeklődőknek tárlatvezetés a HDKE állandó kiállításán, a személyes történelem dokumentumaira (családtörténetekre, és fotókra koncentrálva).
Péntek délután
1.14-16 óráig: Az „édenkert”: gyerekkor, „boldog békeidők” (túlélők);
2. 16.30-17.30-ig: Részletek Fahidi Éva, Magyar Judit és Scheer Ibolya írásaiből
(interaktív foglalkozás szövegekkel)
3. 17.30- 18.30-ig: vacsora
4.18.30-tól -19.30-ig: Dokumentum film és beszélgetés ( A hiányzó 3. oldal,
r. Schuster Richárd, 2007.)
párhuzamos vetítés: „Megkésett iskolai találkozó”,
Gombocz Eszter videóinterjúi óbudai túlélőkkel
Szombaton egész nap
10-12 óráig: Zsidótörvények, német megszállás, gettó, deportálás (túlélők)
12.15-13.00-ig: embermentők és mentettek (László Klári és az Ariadné csoport)
13.00-14.00-ig: ebéd
14.00-14.45-ig: A Centropa kutatásai és oktatófilmjei
14.45-16.45-ig: élet a koncentrációs táborban, felszabadulás (túlélők)
17.00-18.00-ig: szövegek Fahidi Éva, Magyar Judit és Patak Judit írásaiből
(interaktív foglalkozás)
18.00-19.00-ig: fogadás
19.00-20.00: Scheer Ibolya portréja (videó)
Vasárnap délelőtt
10-11.30: Hazatérés (túlélők)
11.30-12.30: Hazatérés: Kovács Éva előadása rádiós interjúi alapján,
hangfelvételekkel
12.30-13.00: "A túlélés bűntudata - a bűntudat túlélése" – Vajda Júlia előadása
13.00-13.30: A 2. generáció problémái, Herczog Máriával Pécsi Katalin
beszélget
13.30-14.00 Konklúziók, zárás
|