Az emlékezők – egyének, ám minden egyes tanúvallomás – napló vagy memoár – a kollektív emlékezetet egy építőköve. Vajon minden túlélő az „általános emberit” meséli el? Ha belátjuk, hogy egyaránt létezik férfi és női tapasztalat, akaratlanul is, nem a szenvedést kezdjük méricskélni? Ezen túlmenően: tényleg máshogy mesélnek a nők a velük történtekről, mint a férfiak?
Azt a kérdést járom tehát körül, hogy a „női témák”, értékek, viselkedésmódok, túlélési stratégiák hogyan jelennek meg a túlélőnők írásaiban. Elemzésemhez magyar zsidó nők elbeszéléseit használom: elsősorban Bruck Edith, Ember Mária, Magyar Judit Isaacson és Aranka Siegal memoárjait, valamint Ecséri Lilla, Heim Éva és Dora Sorell naplóit.
Dr. Pécsi Katalin irodalomtörténész és tanár, a zsidó női kultúra kutatója. Jelenleg a Holokauszt Emlékközpont oktatási igazgatójaként dolgozik. Az Esztertáska Alapítvány, majd az EszterHáz Egyesület alapítója és elnöke.
Időpont: 2008. március 27. (csütörtök) 18 óra
Helyszín: MTA Politikai Tudományok Intézete tanácsterme
(Budapest, 1014. Országház utca 30.)
