Meghívó
Einladung
Szeretettel meghívjuk a Buchenwald elfeledett asszonyai
című kiállításra a békásmegyeri evangélikus templomba
(1038 Budapest, Mező utca 12.).
A kiállítást 2009. augusztus 25-én, kedden 11 órakor nyitja meg
Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője, a kiállítás fővédnöke.
Beszédet mond Ricola-Gunnar Lüttgenau, a Buchenwald Emlékhely igazgatója, dr. Bodó Sándor, a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója, Fahídi Éva, egykori buchenwaldi Häftling.
A kiállítás létrejöttéért külön köszönet illeti dr. Harsányi Lászlót, a Holokauszt Emlékközpont ügyvezető igazgatóját, Dr. Suchman Tamást országgyűlési képviselőt és B. Tóth Gabriellát.
A kiállítás kurátorai:
dr. Breuer Katalin
dr. Gomb ocz Es zter
A megnyitón elhangzik
Kondor Ádám Schattenwelt, Schlachtfeld című kompozíciója.
Közreműködik klarinéton Klenyán Csaba, hegedűn Markócs Mária.
Johann Sebastian Bach A fúga művészete című művéből Pétery Dóra játszik orgonán.
A kiállítás katalógusát és Fahídi Éva könyvét
a Tudomány Kiadó adta ki Guti Péter gondozásában.
A művek a kiállítás ideje alatt a templom előterében megvásárolhatók.
Donáth László lelkész
A kiállítás 2009. október 18-ig szombat kivételével mindennap 10–18 óráig látogatható.
Diák- és csoportos látogatás esetén egykori táborlakók és szakemberek segítségével
tárlatvezetést tartunk.
2009. szeptember 20-án, az egyházközség összegyülekezési napján, 14 órakor
Fahídi Éva és barátai beszélgetnek a szerző Anima Rerum című könyvéről.
Einladung zur Ausstellung
DIE VERGESSENEN FRAUEN VON BUCHENWALD
Eröffnung in der Evangelischen Kirche von Békásmegyer
(1038 Budapest, Mező utca 12.)
den 25. 08. 2009, am Dienstag, um 11.00 Uhr.
Die Ausstellung wird von
Gergely Prőhle,
weltlicher Vorsteher der Evangelisch-Lutherischen Kirche in Ungarn,
Patron der Ausstellung eröffnet.
Eröffnungsbeiträge:
Ricola-Gunnar Lüttgenau, Direktor der Gedenkstätte Buchenwald,
Dr. Sándor Bodó, Direktor des Budapester Historischen Museums,
Éva Fahídi, ehemalige buchenwalder Häftling.
Für die Entstehung der Ausstellung geht unser besonderer Dank an
Dr. László Ha rsányi, Direktor der Ungarischen Holocaust Gedenkstätte,
Tam ás Suchma nn, Abgeordneter des Ungarischen Parlaments, Gab riella B. Tóth.
Kuratoren der Ausstellung:
Dr. Katalin Breuer
Dr. Es zter Gomb ocz
Bei der Eröffnung erklingen
die Komposition von Ádám Kondor: Schattenwelt, Schlachtfeld,
vorgetragen von Csaba Klenyán (Klarinette), Mária Markócs (Geige).
J. S. Bach: Kontrapunkt aus “Die Kunst der Fuge“ wird von Dóra Pétery (Orgel) vorgetragen.
Herausgeber des Ausstellungskatalogs und des oben genannten Buches ist
der “Tudomány“ Verlag unter der Redaktion von Péter Guti.
Beide Werke sind während der Ausstellung im Vorraum der Kirche erhältlich.
Pfarrer László Donáth
|