Holokauszt-oktatási Szakértőképzési Program
2010.07.13
Felhívás nemzetközi holokauszt-oktatási szakértőképzési programon való részvételre
Műhelybeszélgetések történelmi mítoszokról, tévhitekről
2010.06.13
A Zachor Alapítvány diákjainak vezetésével
2010.06.09

Szeminárium a Közép-európai Egyetemen a Soá Intézet szervezésében
2010.05.10

BUDAPEST (2010. május 5.)—Május 12-14. között a budapesti Közép-európai Egyetemen (CEU) tart nemzetközi műhely-foglalkozást a USC Soá Intézet. A programon, melynek címe „Változó tanulói szokások: Holokauszt-oktatás és az Internet”, az Európából és a tengerentúlról érkező, Holokauszt-oktatással foglalkozó szakemberek azt vitatják meg, hogy a videó-interjúk és más, érzékeny témát érintő anyagok internetes felhasználása milyen oktatási és társadalmi hatásokkal járhat.

Kérdések és feladatok

Bartha Ágnes Ketten című írásának iskolai és önálló feldolgozásához
2009.11.28
2009.11.30

Kérdések és feladatok Bartha Ágnes: Ketten című írásának iskolai és önálló feldolgozásához

Összeállította: Oláh Lajos


A kérdéssorban az alább olvasható rövidítésekkel utalunk arra, hogy

a módszertani ajánlás szerint, milyen jellegű feldolgozáshoz, illetve

milyen jellegű ismeretek bővítéséhez ajánljuk a kérdések

feldolgozását.

Rövidítések:

Ht = holokauszt története

Tt = társadalomtörténet

Zs = zsidóságismeret

E = etikai, erkölcsi kérdések megbeszélése

Th = történelmi háttérismeretek

Dunaföldvár
  1. Nézd meg a térképen, hol található Dunaföldvár? (Th)
  2. Nézz utána, hány zsidó lakosa volt Dunaföldvárnak a második világháború előtt? (Ht, Tt, Th)
  3. Mit jelent az ortodox kifejezés? (Zs)
  4. Nézz utána, mikor szakadt irányzatokra a magyarországi zsidó közösség! Melyek voltak a létrejövő irányzatok? (Tt, Zs, Th)
  5. Miért kellett az ortodox zsidó háztartásban külön választani a húsos és a tejes ételeket, mi ennek a törvénynek a forrása? (Zs)
  6. Mit jelent a kóser háztartás kifejezés? (Zs)
  7. Mit árultak egy szatócsboltban? (Tt)
  8. Minek az ünnepe Jom Kippur a zsidó vallásban? (Zs)
  9. Minek az ünnepe Ros Hasana a zsidó vallásban? (Zs)
  10. Milyen jellegű sütemény a flódni? Nézz utána a receptjének! (Zs)
  11. Mi a maceszgombóc? Hogyan készül? (Zs)
  12. Mit ért azon a kifejezésen a szerző, hogy „otthon természetes volt a zsidóságunk”? (E)
Bécs
  1. Nézz utána, kik voltak a miniszterelnökök Magyarországon 1936-37-ben. Milyen viszonyban volt az ország a hitleri Németországgal? (Ht, Th)
  2. Nézz utána, kik voltak a miniszterelnökök 1937-38-ban Magyarországon? Hogyan alakult az ország viszonya Németországgal ekkor?(Ht, Th)
  3. Nézz utána, mi volt az Anschluss! Hogyan hatott az esemény a magyar belpolitikára?(Ht, Th)
  4. Mi volt az első zsidótörvény lényege? (Ht, Tt, E, Th)
  5. Mivolt a második és harmadik zsidótörvény lényege? Mikor vezették be ezeket a rendelkezéseket? (Ht, Tt, E, Th)
  6. Mit jelent a vegyes házasság, mit a diszpenzáció kifejezés? (Ht, Tt, E, Th)
  7. Hogyan sikerülhetett végül Bartha Ágnes férjét a válásra rábeszélni? Mi a véleményed a férfi viselkedéséről? (E)
  8. Mondj véleményt a férfi apjának viselkedéséről? Miért akarta mindenáron elválasztani a fiatalokat egymástól? (E)
Fényképészet-Budapest
  1. Nézz utána, milyen szerepet töltött be Kovács Margit keramikus a magyar művészettörténetben? (Tt)
  2. Miért kérdezték meg Bartha Ágnestől mindenhol, hogy mi a vallása? Mi alapján nyilvánítottak valakit zsidónak Magyarországon 1943-ban? (Ht, E, Th)
  3. Mit jelentett a munkaszolgálat a második világháború alatt? Kiket hívtak be ilyen jellegű szolgálatra? (Ht, Th)
1944-45
  1. Nézz utána, miért szállták meg a németek 1944. március 19-én Magyarországot?( Th)
  2. Ki volt abban az időben Magyarország vezetője? Milyen magatartást tanúsított a megszállás idején? (Th)
  3. Milyen következményekkel járt a megszállás a hazai zsidóságra nézve? Nézz utána, mi történt a zsidóssággal a korábban a németek által megszállt országokban? (Ht, Th)
  4. Mit jelent az internálás kifejezés?
  5. Miért írja Bartha Ágnes, hogy édesanyjának az a döntése, hogy vidéken maradt, az életébe került? (Ht)
  6. Mikor és miért állíttatta le Horthy Miklós a deportálásokat Magyarországon? Kiket deportáltak az országból addig az időpontig?(Ht, Th)
  7. Mikor vette át Szálasi a hatalmat Magyarországon? Milyen események előzték meg közvetlenül a hatalomátvételt? (Ht, Th)
  8. Nézd meg, hol járt a front Magyarországon 1944 novemberében! (Th)
  9. Milyen fenyegetést jelentett a nyilasok hatalomra kerülése a zsidóság még megmaradt részére?(Ht, Th)
  10. Nézz utána, kik voltak a csendőrök? Milyen szerepet játszottak a magyarországi holokauszt történetében? (Ht, Th)
  11. Nézz utána, mi volt az Auschwitz-jegyzőkönyv! Mikor értesülhettek a magyarországiak először a gázkamrákról?(Ht, Th)
  12. Miért hitték el nehezen az emberek a gázkamrák létezését? (E)
  13. Nézz utána, hol helyezkedik el a KISOK pálya! Milyen szerepet játszott a magyarországi holokauszt történetében? (Ht, Th)
  14. Nézz utána, milyen messze van Süttő Budapesttől? Hány kilométert kellett addig gyalog megtenniük a foglyoknak? (Th)
  15. Miért ajánlotta fel szerinted Süttőnél a lovaskocsis, hogy néhány embert elvisz? (E)
  16. Mi volt a volksbund? Milyen szerepet játszott a háború alatt a szervezet? (Th)
  17. Miért segített szerinted a kocsmáros lánya a szerző nővérének? Miért volt ez váratlan és különösen bátor tett a részéről?(E)
  18. Hol van Ravensbrück? Miért volt különleges a táborok között? (Ht,Th)
  19. Nézz utána, ki írta a Ravensbrücki passió című költeményt! Keress a szerzőtől hasonló témájú költeményeket!
  20. Miért kísérelt meg öngyilkosságot Bartha Ágnes barátnője, Edit a ravensbrücki táborban? (E)
  21. Mi volt az appel? (Ht, Th)
  22. Mit kockáztatott Bartha Ágnes azzal, hogy szólt az SS-eknek és a német mérnöknek barátnője érdekében? Vajon miért teljesítették a kérését? (E)
  23. Nézz utána, mit gyárthattak a Daimler gyárban? Járj utána, ma létezik-e a gyár, ha igen, mit gyártanak ma ott? (Ht, Th)
  24. Szerinted miért szóltak a civilek a foglyoknak, hogy „közel a front, tartsanak ki”? Melyik volt véleményed szerint a nagyobb segítség: a szemétbe dobott étel, vagy ez? (E)
  25. Mit jelent a szabotázs kifejezés? (Ht, Th)
  26. Miért tartotta fontosnak a szerző, hogy barátnőjével együtt húsvétot rendezzen a foglyoknak? Milyen hatással lehetett ez a szenvedőkre? (E)
  27. Mi volt szerinted az oka annak, hogy Edit nem komoly képeket, hanem karikatúrákat rajzolt a láger életéről? (E)
  28. Mit ért a szerző a visszaemlékezésében többször használt kifejezés alatt, hogy „azért, hogy emberek maradjunk”? (E)
  29. Ki volt a lagerälteste? Mi volt a feladata? (Ht)
  30. Miért robbantották fel szerinted a németek a gázkamrákat a háború végén? (Ht, E)
  31. Miért égette el a rabruhákat Edit, és miért mondta azt: „ez az életünk le van zárva”? (E)
  32. Miért váltott ki indulatot a szerzőből az, hogy a felszabadulás után a tábor környékén élők azt mondták, nem tudtak semmiről, ami a táborban történet? Mi a véleményed, miért állították ezt? (E)
  33. Nézz utána milyen szerepet játszott a Vöröskereszt a háború alatt és után az üldözöttek megmentésében! (Ht, Th)
  34. Mit gondolsz arról a megjegyzésről, amit az első ember tett Ágnesnek Dunaföldvárra érkezésekor: ”Jé, hát maga életben maradt?” (E)
  35. Miért maradt szerinted Ágnes ennek ellenére három évig Dunaföldváron? (E)
Emlékezés
  1. Miért gondolta Ágnes 1992-ig, hogy nem mesél arról, amit átélt, mert úgysem fog senki hinni neki? (E)
  2. Mit gondolsz annak okairól, hogy egyesek ma is tagadják a holokauszt megtörténtét? (H)
  3. Szerinted mi lett volna jobb Editnek és Ágnesnek: beszélniük kellett volna a történtekről, vagy jobban tették, hogy hallgattak? (E)