Oktatási segédanyagok

Módszertani segédanyag KISS LÁSZLÓ: AUSCHWITZI NAPLÓ című könyvének, illetve a könyv Interneten hozzáférhető változatának iskolai felhasználásához Készítette: Gyárfás Katalin

Bevezető

2004 októberében a került a szerkesztők kezébe egy 17 éves fiú

naplója. A szerző egy budapesti gimnázium diákja volt – 60 évvel

ezelőtt. A vonalas lapokra írt napló az 1945 áprilisában 17 évesen

Auschwitzból hazatért Kiss László beszámolója arról, mi történt vele és

családjával a megelőző egy évben. Abban az évben, amit a magyar

történelem és a magyarországi zsidóság legszomorúbb korszakaként

ismerünk. A szerkesztők – tanárok, valamint néhány diákjuk - olvasva

az eddig még csak igen kevesek által látott, hatvan éve írt sorokat, úgy

gondolták, olyan dokumentumot tartanak a kezükben, melynek

tartalmát feltétlenül meg kell osztaniuk másokkal, hogy ezzel segítsék a

holokauszt áldozatairól – a gyermekekről, a kamaszokról, a családokról

- való megemlékezést és ugyanakkor a holokausztról való tanítást.

Így született a napló könyvvé formálásának, majd a világhálón való

közzétételénak ötlete. A megjelent könyv egy diákokból, tanárokból álló

alkotóközösség munkájának eredménye. A napló angol nyelvű

fordítását – mely utat nyit az angol nyelvórákon illetve külföldi

iskolákban történő felhasználáshoz – diákok készítették, munkájukat az

alkotóközösséget vezető tanárok – Szőnyi Andrea és Jim Tucker –

segítették. A régi fotók, dokumentumok válogatását, könyvbe való

szerkesztését is diákok végezték Ennek során nyílt alkalom arra, hogy

találkozhattak a napló szerzőjével, a most 77 éves Kiss László

professzor úrral, akivel igazi, gyümölcsöző együttműködés alakulhatott

ki. A vele való együttlétek, beszélgetések az egész projekt rendkívüli

értékei.

Útmutatónkkal tanár kollegáinknak szeretnénk segítséget, ötleteket,

információkat adni a könyv iskolai keretek között történő

felhasználásához.

A napló olvasása – kik és hogyan?

A könyvet elsősorban középiskolai és felsőoktatásban történő

felhasználásra, a 14-25 éves korosztálynak szánjuk. Ebben az

életkorban a diákok már általában rendelkeznek valamennyi ismerettel

a holokausztról. Valószínűleg a fiatalabbak ismeretei igen

rendszerezetlenek és a legkülönfélébb forrásokból származnak, de

talán éppen a könyv feldolgozása nyújthat alkalmat az eddig hallottak,

látottak megbeszélésére, megvitatására, kiigazítására.

Mivel a napló szövege nem nagy terjedelmű – mindössze 20 oldal –

mennyiségi szempontból nem jelenthet problémát olvasása.

Tanítványait jól ismerő tanár megítélésén és a rendelkezésre álló idő

mennyiségén múlik, hogyan szervezhető meg a szöveg olvasása és

feldolgozása. Itt csak megemlítünk néhány lehetőséget:

• közös olvasás – azaz felolvasás – órai keretek között vagy tanórán kívüli alkalmakkor, a tartalmi szempontok alapján beosztott szakaszok szerint. Az elolvasott egyes szakaszok után következik a közös megbeszélés.

• egyéni olvasás tanórákon kívül, közösen kialakított szakaszonként. A már olvasott szakaszok közös megbeszélése egy-egy tanóra erre szánt részében történik.
• egyéni olvasás tanórákon kívül a diákok egyéni olvasási tempója és igénye szerint. Az elolvasott napló közös megbeszélésére egy előre meghatározott időpontban, órán kerül sor.
• a napló egy kiválasztott részletének közös olvasása, részletes megbeszélése tanórán, de ezt megelőzi a könyv egyéni, tanórán kívüli olvasása
• egy kiválasztott részlet felolvasása a diákok által szervezett emlékünnepélyen (ezt megelőzi az egész könyv és a részlet választásának projekt keretek közötti megbeszélése)

Természetesen a legalaposabb feldolgozásra – mely mind a tárgyi

ismeretek bővítését, mind a sokrétű morális üzenetek megbeszélését

jelenti – a közös olvasás ad lehetőséget. Ez több időt igényel ugyan, de

igen értékes előnye, hogy így a felolvasás hallgatása közben a

diákokban közösségi keretek között jöhet létre az áldozatokkal való

mély együttérzés, és ez a megemlékezés legméltóbb, leghatásosabb

formája. Természetesen ennek igen fontos feltétele a szép, tagolt, a

könnyű értelmezést segítő felolvasás.

Az alábbiakban vázlatát adjuk az olvasási szakaszok egy lehetséges

beosztásának:

(Közös olvasás esetén nem előnyös a napló folyamatos szövegét

megszakítani a lábjegyzetek felolvasásával. Ezt érdemesebb a

megbeszélés idejére halasztani.)

1. Seregélyesen, 1944. április 22 - június 5. 16-18.oldal

2. Székesfehérváron, és a vonatút 1944. június 5-17. 18-24. oldal

3. Auschwitzban 1944. június 17-től 24-32. oldal

4. Auschwitzi tábor leírása 34-40.oldal

5. Auschwitzban Laci és Bandi élete, sorsa 1945. január végéig

42-50. oldal

6. Visszaút Magyarországra és Budapesten 1945. május 20.

50-60.oldal

Néhány szempont, lehetőség a könyv tartalmi feldolgozására

1. Ismeretek közvetítése a holokauszt előtti időszakról

Az olvasást követő megbeszélések egyik nagyon fontos célja lehet az,

hogy a diákok megértsék, átérezzék, a holokausztban megölt 600 000

magyarországi zsidó áldozat nem csak a magyar zsidó közösség, a

zsidó családok vesztesége, hanem az egész magyar társadalomé. Csak

úgy kaphatunk és adhatunk a számokon is túl érzékletes képet a

veszteség nagyságáról, ha ismerjük mindazt, ami érték volt. Ezért

hasznos, ha a könyv olvasása előtt a diákok információkat gyűjtenek a

magyarországi zsidó közösség holokausztot megelőző múltjáról, az

ország gazdasági, kulturális életében betöltött szerepéről.

Kézzelfoghatóbbá, érthetőbbé válhatnak az adatok, folyamatok, ha

azokat nem csak az ország területére vonatkoztatva ismertetjük.

Amennyiben rendelkezésünkre állnak adatok, utaljunk a diákok

környezetében lévő kisebb települési egységek zsidó közösségeinek

történelmére is.

Könyvünk szerzőjének szülőfaluja, a Fejér megyei Seregélyes zsidó

közösségének története általános, tipikus példája a vidéki zsidó

közösségek történetének.

Ugyanúgy, mint általában a vidéki zsidó közösségekről, a seregélyesi

közösségről is sajnálatosan rendkívül keveset tudunk. Az egykor

virágzó közösségek a holokauszt áldozataivá váltak, és velük együtt a

legtöbb esetben az írásos, tárgyi emlékek is. Ha képet akarunk kapni

egy-egy kisebb közösség múltjáról, többnyire csak a tízévenkénti

országos, községekre is lebontott népszámlálási adatokra

hagyatkozhatunk, vagy az egykori közösségek egy-egy holokausztot

túlélő tagjának, vagy a településeken elő kortársaik szóbeli közléseire.

Jelenleg arról sincs adatunk, mikor kerültek zsidók Seregélyesre, de azt

tudjuk, hogy az első magyarországi népszámlálás megállapítása szerint

1880-ban a 3479 lakosú településen 127 izraelita vallású élt, akik mind

magyar anyanyelvűnek vallották magukat. Főképp a mezőgazdasághoz

kapcsolódó kereskedelemből, a falu életéhez tartozó iparos

tevékenységből éltek. A 19. század második fele és a 20. század első

évtizedei jelentik a magyarországi zsidóság virágkorát, ezt a Fejér

megyei közösségek gyarapodása is bizonyítja. Az Egyenlőség című

felekezeti hetilap 1907-ben adta hírül, hogy Seregélyesen imaházat

avattak. A közösség anyakönyvileg az alig valamivel nagyobb

lélekszámú Kápolnásnyéki neológ – ez volt a magyarországi zsidóság

három fő vallási irányzata közül a legmodernebb – hitközséghez

tartozott. A seregélyesi közösség két helybeli alkalmazottat tartott, a

kántort és a hitközségi gondnokot. A kántor feladatai közé tartozott a

hitoktatás és a rituális előírásoknak megfelelő baromfivágás is.

A máig legrészletesebb adataink a közösségről Kiss Lászlótól

származnak, aki éppen az Auschwitzi napló-ban sorolja fel a

Seregélyesről 1944-ben elhurcoltak nevét és foglalkozását. (ld. 20-24.

oldal) A felsoroltak között van Tolnai Ábrahám kántor is, aki akkor 73

éves volt, és Weisz Izidor, a közösség 74 éves gondnoka.

Mindkettőjüket megölték Auschwitzban.

Kiss László visszaemlékezéseiben a seregélyesi zsidó közösség a falu

életébe integrált közösségként jelenik meg, ugyanúgy, mint más zsidó

közösségek a legtöbb magyarországi településen. A harmincas évek

elején 80-90 lelket számláló közösség gyermekei többnyire a falu katolikus elemi iskolájába jártak. Emellett hetente kétszer,

délutánonként Tolnai bácsi házában részesültek hittan és héber

oktatásban. A falu hentesénél lehetett a kóser húst megvásárolni, és

természetes volt, hogy a közösség kántora felügyel arra, hogy a hús

valóban megfeleljen a vallási előírásoknak. Dr. Berger Fülöp, a falu

állatorvosa magas szintű képzettsége miatt is nagy megbecsülésnek

örvendett. De ugyanígy köztiszteletben álló személy volt Dr. Medák

Ernő, a falu egyik orvosa, és Weisz Kálmán gépészmérnök , akinek

malmában őrölték a falu gabona termését. (Egyikőjük sem tért vissza

Auschwitzból.)

Az integráció szép példája, hogy amikor a harmincas években a

községben országzászlót avattak, a falu vezetői fontosnak tartották,

hogy a zászló elkerüljön áldásra mindegyik felekezet templomába, így

természetesen a zsidó imaházba is. Kiss László emlékszik, hogy

gyerekként a zászlót közösen kísérték egyik templomból a másikba. „Mi

izraelita vallású magyaroknak éreztük magunkat.” – mondja. Mindezen

adalékok, történetek tükrében rajzolódik ki a holokauszt tragédiájának

mélysége. Tapasztalatunk, hogy ezeknek a személyes és a

közösségekre vonatkozó történeteknek az összegyűjtése, rögzítése –

az u.n. „oral history” – a történelemoktatás, a közösségi életre való

nevelés új, igen hasznos útjait nyitja meg. Több magyar településen

már jó ideje folynak helytörténeti kutatások, nem egy helyen éppen a

helybeli iskolák egy-egy lelkes tanára végzi ezeket. Egy település

helytörténete akkor lehet egész, ha tartalmazza valamennyi ott élő

vagy ott élt kisebb közösségének történetét. A legtöbb vidéki zsidó

közösség múltja a már fent említett okok miatt a mai napig feltáratlan. A

helybeli iskolák diákjai mind a magyar, mind az egyetemes történelem

kutatás számára rendkívül hasznos szolgálatot tesznek, ha az utolsó

pillanatokban felkutatják, összegyűjtik és az utókor számára megmentik

a településükön még fellelhető zsidó vonatkozású építészeti, tárgyi

emlékeket, és a szóbeli visszaemlékezéseket rögzítik, közkinccsé teszik.

A háború előtti utolsó népszámláláskor, 1941-ben 82 fős seregélyesi

közösségből a munkaszolgálatot és deportálást követően, 1945-ben

alig volt túlélő. A naplóban közölt adatok szerint az Auschwitzba

deportáltak közül – 69 fő – csak öten tértek vissza, a munkaszolgálatból

hatan. 1945 után a zsidó közösségből senki sem maradt Seregélyesen.

2. Privát történelem és makro történelem kapcsolódása

Családtörténet és személyes történelem fotók és dokumentumok tükrében

Tudjuk, hogy nem csak egy-egy közösség története, de a személyes,

privát történelem is mindig híven tükrözi egy ország, sőt az egyetemes

történelem változásait, eseményeit. A privát történelem kutatása ezért

is kiváló terep az oktatás számára. A kutatás gyakorlati megvalósulása

a diákok esetében nem más, mint a történelmi eseményeket megélt

szemtanúk narrativáinak meghallgatása, olvasása – az Auschwitzi napló

megjelenése ez utóbbi célt szolgálja – illetve a személyekhez,

családokhoz tartozó fotók, dokumentumok tanulmányozása. Sokszor e

két kutatási útvonal egyszerre járható, mint ahogy ezt a kötetünk

szövegéhez társult fényképek, dokumentum másolatok is bizonyítják.

Képi illusztratív jellegüknél fogva a régi fényképek különösképpen

alkalmasak arra, hogy a diákok rajtuk keresztül történelemről

tanuljanak. Ezért is szívesen ajánljuk az Auschwitzi napló egyik iskolai

feldolgozási lehetőségeként a kötetben megjelent archív családi fotók,

dokumentumok tanulmányozását.

Mielőtt még példaként néhány fotót bemutatnánk, érdemes

megemlítenünk, hogy a fotók – és ugyanúgy a dokumentumok is –

történelmi szempontból kettős üzenetet hordoznak. Egyfelől a képpel ill.

dokumentummal közvetítendő, azokon látható, olvasható konkrét

üzeneteket. Ugyanakkor a képeknek ill. dokumentumoknak is, mint

tárgyaknak megvan a saját története, amiben ugyanúgy lenyomatát

találhatjuk a nagy – makro – történelmi folyamatoknak.

A holokauszt miatt a magyarországi zsidó családok esetében sajnos

egyáltalán nem kézenfekvő, hogy rendelkezésünkre állhatnak régi

fényképek. Így van ez könyvünk szerzője, Kiss László családja esetében

is. Annak ellenére, hogy a családi, a közösségi események

megörökítéseként számos fotó készült - hiszen Kiss László édesapja,

Kis Mihály szabómester hobbija a fotózás volt – a seregélyesi

felvételekből a háborút csak néhány élte túl. („Apám üveglemezre

készítette felvételeit, mi gyerekek segédkeztünk neki. Sok fotó volt, de

csak 2-3 maradt ezekből kifosztott házunk padlásán.”) A

megjelentetett családi fotók (12-13. oldal) Kiss László nagybátyjának,

Kis József tulajdonában voltak – ő budapesti lakásán élte túl a

vészkorszakot, hozzá érkezett meg Auschwitzból Kiss László és az ő

kérésére jegyezte le a naplót.

A címlapon szereplő fotót a könyv 13. oldalán is megtaláljuk, mellette

egy 1926-os felvétellel, amely a családi szabóüzlet bejárata előtt

készült. A cégtáblán nagy betűkkel Klein Sándor neve van. Ő volt Kiss

László nagyapja. Halála után a cégtábla feliratát kiegészítettek: KLEIN

SÁNDOR – Cégtulajdonosok: Kis Testvérek – Alapítva: 1852. A Kis

Testvérek Kis Mihály és Kis Nándor, a férfi ikerpár a bal oldali képen. Az

ő négy évvel idősebb testvérük, Klein József volt az, aki 1909-ben,

érettségije évében a névváltoztatást kezdeményezte. Ettől az évtől a

négy fiútestvér a Kis vezetéknevet használta. A lánytestvérek

megmaradtak az eredeti családnévnél. A családnevek, a

névváltoztatások története a mikro történelemnek olyan témái,

melyeken keresztül bemutathatjuk a diákoknak, hogyan befolyásolják a

privát élet döntéseit a makro történelmi folyamatok, politikai

tendenciák. Megbeszélhetjük azt is, mi a különbség az asszimiláció és

az integráció között, és választ kereshetünk arra kérdésre, hogy mi

lehet az erős asszimilációs törekvéseknek az oka? Példákkal illusztrálva

kitérhetünk a sokszínű társadalom pozitívumainak elemzésére.

A 13. oldal alján látható képen a családi ház. A könyv bevezetőjéből

tudjuk, hogy itt lakott 3-3 gyermekes családjával a két szabó testvér. A

házat – ami máig is Seregélyes egyik legszebb épülete – ők építették

1928-ban. A két család idilli, szinte meseszerűen boldog életet élt itt, és

ebből valamit megérezhetünk, ha megnézzük az 1934-ben készült kerti

felvételt a két ikerpárral. A képen több erre utaló apró jelzést

fedezhetünk fel, ha alaposabb szemlélésére egy kicsit több időt

szánunk. A magyarországi politikai eseményekről, azok kulturális

hatásáról, a többségi és kisebbségi kultúrák viszonyáról, a kulturális

integrációról beszélhetünk a diákokkal a 10 éves Ágnes magyar ruhás

képe (12. oldal) vagy a Kun testvérek képe (28. oldal) kapcsán.

A közzétett dokumentumok közül példaként a 42-43. oldalon látható

auschwitzi cigaretta- és prémiumjegyet emeljük ki. Mindkettő

önmagában is sok információt közöl a koncentrációs tábor életéről. (A

cigarettajegyen látjuk például valóban „használatban” a napló írójának

fogolyszámát.) Érdemes a diákoknak lehetőséget adni arra, hogy

kifejtsék, mi mindenre lehet következtetni e dokumentumokról. A 62-

66.oldalon olvasható levelek is közelebb vihetik a diákokat a 17 éves

Kiss László történetének, a zsidó családok 1945-ös helyzetének

megértéséhez.

3. Morális üzenetek közvetítése

A holokausztról való oktatás kiemelkedően fontos célja, hogy a diákok

Auschwitz fogalommá vált negatív példáját elemezve felismerjék, milyen

döntések, erkölcsi mulasztások vezettek a bekövetkezett tragédiához.

Ugyanakkor az is nagyon fontos, hogy lássák és meggyőződésük

legyen: vannak olyan pozitív erkölcsi értékek, melyek lehetővé teszik

hasonló események elkerülését, megakadályozását. Ezeknek a pozitív

értékeknek érvényre juttatásában minden egyes embernek személyes

felelőssége van.

A naplóban olvasottak feldolgozásakor alkalmunk van arra, hogy

kitérjünk a különféle magatartásformák elemzésére. Már rögtön az első

oldalak olvasása után beszélgethetünk a diákokkal arról, milyen

választási lehetőségek adódtak akkor és adódnak ma azok számára,

akik az üldözöttek, kiszolgáltatottak környezetében vannak. A

szövegben olvasott eseményekhez kötődve elemezhetjük az üldözők, a

csendes szemlélők, a mentők, segítők magatartását, cselekedeteik

hátterét. Feltehetjük a kérdést: mi lehet az oka annak, hogy a

szolidaritás megnyilvánulására ebben az időszakban kevés példa volt.

Egy falu, egy kisváros társadalmában kik voltak azok, akik

befolyásolhatták a morális értékrendet? Hányféle megnyilvánulási

formája lehet a szolidaritásnak? Voltak-e egyéni vagy kisebb közösségi

cselekvési lehetőségek a kor általánosan elfogadott normáival

szemben? Hogyan válhatott általánosan elfogadottá a hátrányos

megkülönböztetés és üldözés? A könyvben felsorolt nevek nagyon

konkréttá tehetik kérdéseinket. A nevek mögött életek,

családtörténetek vannak. „Apuka és Nándi bácsi” Kis Mihály és Kis

Nándor, a 48 éves szabó ikerpár, akiknek az apja is, és a nagyapja is

szabó volt Seregélyesen, és akik családjukkal együtt közel 100 éve ott

éltek. A munkaszolgálatból egyikőjük sem tért vissza. Olvashatjuk

lassan, figyelmesen a 17 éves fiú által összeállított listákat (20-24. oldal

illetve 30-33. oldal) a deportáltakról, a megöltekről. Ezeken a listákon a

nevek mellett foglalkozások, életkorok vannak, családok tagjai

egymásután, nagyszülők, unokák. Hogyan vált lehetségessé, hogy 1944. június 14-én velük mind elindult egy vonat Auschwitz felé?

A fenti megbeszélési témákhoz végül még egyet ajánlunk. A diákok

között bizonyára lesznek, akiknek feltűnik a könyv tárgyilagos,

személytelen stílusa. Ez legmegdöbbentőbb akkor, amikor Bandi, az

ikertestvér haláláról olvasunk. Ha figyelmesebben követjük a különböző

témájú szövegrészeket, észrevehetjük, hogy az érzelmi visszafogottság

szándékos. Ez a szándék hol erősebben, hol gyengébben képes

megvalósítani azt, hogy direkt módon ne legyen érzelmekről szó. Ez

semmiképpen nem azt jelenti, hogy ne lettek volna a 17 éves kamasz

fiúnak érzelmei mindazzal kapcsolatban, ami történt. A lélektani

megfigyelésekből tudjuk, hogy a lélek a túlélés érdekében különösen

nehezen elviselhető helyzetekben ösztönösen védekezik, kiváltképpen

gyermekek esetében. A tárgyilagosságra törekvő stílus

védekezés abban a felfoghatatlanul nehéz helyzetben, amikor valakinek

17 évesen az auschwitzi koncentrációs táborból hazajőve meg kell

értenie, hogy egyedül maradt – szülei, testvérei, családja, közössége

nélkül.

Tegyünk meg mindent azért, hogy soha többé és sehol a világon

gyermekek ilyen helyzetbe ne kerüljenek.