Múzeumpedagógia foglalkozás a Szentendrei Skanzenben
2011.11.16
Személyes történelem a Skanzenben
Várnai Pál: Élete!m c. könyvének kritikája
2011.10.10
Csáki Márton írása
Dr. Mészáros György írása
2011.08.24
Valaki azt írta nekem nemrég a Facebookon, amikor mondtam neki, hogy a holokausztoktatatással foglalkozom, hogy el kéne már temetni a holokausztot (érdekes, hogy ezt a kifejezést használta), annyi sok más szörnyűség volt és van a világban… Hát úgy gondoltam, akkor leírom, hogy szerintem miért is nem szabad eltemetni a holokausztot, miközben persze fontos a többi tragikus és borzalmas történésre is figyelni.
a szabadkai zsinagógáról és közösségről
2011.08.02

Részlet a Klubrádió Közkincs című műsorából, melyben Negyela László Márk, a szabadkai zsinagoga.com kutatási műhely vezetője beszél a szabadkai zsinagógáról, az egykori és jelenlegi közösség múltjáról és jelenéről, valamint az emlékek megőrzésének fontosságáról, lehetőségeiről és ehhez kapcsolódó felelősségünkről.

Negyela László Márk holokauszt-oktatási szakértő, az OktaTÁRS Nemzetközi Szakértőképzési Program 2010/2011-es évfolyamán végzett.

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20110802-142855.mp3

Embermentés: diplomaták, vöröskeresztesek, antifasiszták

2009.11.01
2009.11.08

Anger, Per: Raoul Wallenberg Budapesten. Visszaemlékezések a háborús évek Magyarországára. Budapest, 1999, C. E. T. Belvárosi Kiadó

Antall József, id.: Menekültek menedéke. Emlékek és iratok. Budapest, 1997, Mundus Magyar Egyetemi Kiadó

Bajtay Péter (szerk.): Emberirtás – embermentés. Svéd követjelentések 1944-ből. Budapest, 1994, Katalizátor Iroda

Ben-Tov, Arieh: Holocaust. A Nemzetközi Vöröskereszt és a magyar zsidóság a második világháború alatt. Budapest, 1992, Dunakönyv Kiadó

Bernadac, Christian: Életmentők a halál birodalmában. Bukarest, 1973, Politikai Könyvkiadó

Bierman, John: Raoul Wallenberg. Budapest, 1985, AB Független Kiadó

Bondor Vilmos: A Mikó-rejtély. Mikó Zoltán és Raoul Wallenberg a magyar ellenállásban 1944-1945. Budapest, 1995, Püski Kiadó

Botos János: Vöröskeresztes embermentők. A Wesselényi utcai szükségkórház és a gettókórházak helytállása 1944-1945. Budapest, 1992, Antifasiszta Füzetek

Braham, Randolph L.: Román nacionalisták és a holocaust. Kitalált mentőakciók politikai kiaknázása. Budapest, 1998, Múlt és Jövő Könyvkiadó

Brecher, Elinor J.: Schindler hagyatéka 1-2. Budapest, 1995, Esély Kiadó

Carmilly-Weinberger, Moshe: Út a szabadság felé! Zsidó menekültek megsegítésének története a Holocaust idején: Erdély, 1936-1944. Cluj-Napoca, 1999, Sincron Publishing House

Dani Erzsébet (szerk.): Magyarok az európai antifasiszta ellenállási mozgalmakban. Budapest, 1986, Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó

Deaglio, Enrico: A jótett egyszerűsége. Giorgio Perlasca története. Budapest, 1997, Osiris Kiadó

Dombrády Lóránd – Nagy Gábor: Fegyverrel a hazáért. Magyar ellenállási és partizánharcok a második világháború idején. Budapest, 1980, Kossuth Könyvkiadó – Zrínyi Katonai Kiadó

Dombrády Lóránd – Vágó Ernő: Magyar ellenállási és partizánharcok a második világháború idején. Előadói segédanyag. Budapest, 1969, Magyar Partizán Szövetség

Elek László: Az olasz Wallenberg. Debrecen, 1989, Széchenyi Kiadó

Ember Mária: Ránk akarták kenni. Budapest, 1992, Héttorony Kft.

Ember Mária: Wallenberg Budapesten. Budapest, 2000, Városháza Kiadó

Fehér Lajos: Harcunk Budapestért. Budapest, 1955, Szikra Könyvkiadó

Fenyvesi, Charles: Mikor az angyalok túljártak a világ eszén. Akik zsidókat mentettek a háborús Magyarországon. Budapest, 2001, Európa Könyvkiadó

Forgácsné Dénes Katalin (szerk.): Raoul Wallenberg karácsonya, Budapest 1944. Budapest, 2004, Kolor Optika Bt.

Gazsi József: Akit Mózesként tiszteltek. Feltevések egy politikai krimi hátteréhez avagy Töprengés R. Wallenberg balsorsáról. Budapest, 1995, Raoul Wallenberg Alapítvány

Gazsi József – Pintér István: Fegyverrel a fasizmus ellen. Tanulmányok a magyar ellenállás és partizánharcok történetéből. Budapest, 1968, Zrínyi Katonai Könyvkiadó

Gazsi József – Harsányi János – Molnár Pál: Magyar szabadságharcosok a fasizmus ellen. Dokumentumok a magyar antifasiszta ellenállási mozgalom történetéből 1941-1945. Budapest, 1966, Zrínyi Katonai Könyvkiadó

Grossman, Alexander: Első a lelkiismeret. Carl Lutz és az ő budapesti akcióinak történelmi képe. Budapest, 2003, C. E. T. Belvárosi Kiadó

Isakiewicz, Elzbieta: Vörös ceruza. Budapest, 2004, Múlt és Jövő Könyvkiadó

Kádár Iván – Mezei András: Kilenc kedd. Esszé történelmi oldalnézetből. Beszélgetések

Kádár Ivánnal. Budapest, 1989, Magvető Kiadó

Király Ferenc – Klimovsky, Elisabeth: Wallenberg Budapesten. Budapest, 1989, Ifjúsági Könyvkiadó

Kiss Sándor, M.– Vitányi Iván: A magyar diákok szabadságfrontja. Budapest, 1988, Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű Szervezőbizottsága

Kiss Sándor, M.: Magyarország – 1944. Fejezetek az ellenállás történetéből. Budapest, 1994, Nemzeti Tankönyvkiadó

Kővágó József: Emlékezés a Náci-ellenes Magyar Katonai Ellenállásra. Budapest, 1994, Püski Kiadó

Langlet, Nina: A svéd mentőakció, 1944. Budapest, 1988, Kossuth Könyvkiadó

Lévai Jenő: A hősök hőse…! Bajcsy-Zsilinszky Endre a demokrácia vértanúja. Budapest, 1945, Müller Károly Könyvkiadóvállalat

Lévai Jenő: Fehér könyv. Külföldi akciók zsidók megmentésére. Budapest, 1946, Officina

Lévai Jenő: Raoul Wallenberg regényes élete, hősi küzdelmei, rejtélyes eltűnésének titka. Budapest, 1948, Magyar Téka

Lévai Jenő: Szürke könyv. Magyar zsidók megmentéséről. Budapest, 1946, Officina

Lubczyak, Grzegorz: A lengyel Wallenberg. Henryk Slawik és idősebb Antall József története. Budapest, 2004, Széphalom Könyvműhely

Nagy Sz. Péter: A Kasztner Akció 1944. Budapest, 1995, Rejtjel Kiadó

Pál József: Hamvas Endre a szegedi zsidóság deportálása ellen. Szeged, 1986, Szegedi Nyomda

Pintér István: Magyar antifasizmus és ellenállás. Budapest, 1975, Kossuth Könyvkiadó

Rosenberg, Erika (szerk.): Én, Oskar Schindler. Személyes feljegyzések, levelek és dokumentumok. Debrecen, 2001, Canissa Kiadó

Schiller József: A strasshofi mentőakció és előzményei (1944-1945). Budapest, 1996, Cserépfalvi Könyvkiadó

Schindler, Emilie: Én, Emilie Schindler. Egy hajlíthatatlan lélek visszaemlékezései. Debrecen, 2002, Canissa Kiadó

Scholl, Inge: A fehér rózsa. Hitler-ellenes müncheni fiatalok a lelkiismeret ébresztéséért. Pécs, 1998, Pro Domo

Stertl István: A Kiska-alakulatok és a budapesti ellenállás. Budapest, 1984, Zrínyi Katonai Könyvkiadó

Szabó Éva (szerk.): Helytállás. Embermentő orvosok és egészségügyiek 1944-1945. Visszaemlékezések, tanulmányok. Budapest, 1996, Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetsége – Magyar Vöröskereszt

Szekeres József: A pesti gettók 1945. januári megmentése. „A magyar Schindler” – Szalai Pál visszaemlékezései és más dokumentumok alapján. Budapest, 1997, Budapest Főváros Levéltára

Szatyn, Bronislaw: Árja papírokkal. Budapest, 1989, Európa Könyvkiadó

Szita Szabolcs: A humánum lovagja. Raoul Wallenberg svéd követségi titkár az életek védelmében. Budapest, 2002, Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány

Szita Szabolcs: Aki egy embert megment – a világot menti meg. Budapest, 2005, Corvina Kiadó

Szita Szabolcs: Magyarország 1944. Üldöztetés, embermentés. Budapest, 1995, Nemzeti Tankönyvkiadó

Szita Szabolcs (szerk.): A humánum példái. Dokumentumok, emlékezések a magyarországi embermentő akciók 1944-1945. évi történetéhez. Budapest, 1998, Magyar Auschwitz Alapítvány – Holocaust Dokumentációs Központ

Tibori Szabó Zoltán: Zsidók menekülése és mentése a magyar-román határon 1940-1944 között. Kolozsvár, 1999, Kézirat

Tschuy, Theo: Becsület és bátorság. Carl Lutz és a budapesti zsidók. Budapest, 2002, Well-Press Kiadó

Vadász Ferenc: Harcunk a magyar pokollal. Budapest, 1961, Kossuth Könyvkiadó

Vörös Márton: Teérted is… Egy svéd vöröskeresztes visszaemlékezése Pécs tragikus napjaira. Budapest, 1992, Gondolat Könyvkiadó