Múzeumpedagógia foglalkozás a Szentendrei Skanzenben
2011.11.16
Személyes történelem a Skanzenben
Várnai Pál: Élete!m c. könyvének kritikája
2011.10.10
Csáki Márton írása
Dr. Mészáros György írása
2011.08.24
Valaki azt írta nekem nemrég a Facebookon, amikor mondtam neki, hogy a holokausztoktatatással foglalkozom, hogy el kéne már temetni a holokausztot (érdekes, hogy ezt a kifejezést használta), annyi sok más szörnyűség volt és van a világban… Hát úgy gondoltam, akkor leírom, hogy szerintem miért is nem szabad eltemetni a holokausztot, miközben persze fontos a többi tragikus és borzalmas történésre is figyelni.
a szabadkai zsinagógáról és közösségről
2011.08.02

Részlet a Klubrádió Közkincs című műsorából, melyben Negyela László Márk, a szabadkai zsinagoga.com kutatási műhely vezetője beszél a szabadkai zsinagógáról, az egykori és jelenlegi közösség múltjáról és jelenéről, valamint az emlékek megőrzésének fontosságáról, lehetőségeiről és ehhez kapcsolódó felelősségünkről.

Negyela László Márk holokauszt-oktatási szakértő, az OktaTÁRS Nemzetközi Szakértőképzési Program 2010/2011-es évfolyamán végzett.

http://www.klubradio.hu/klubmp3/klub20110802-142855.mp3

Történelmi séták diákok vezetésével

2009.11.03
2010.05.17


Történelmi séták diákok vezetésével

A Zachor Alapítvány programja

Programunk 2008 október elején indult. Célunk, hogy középiskolás diákok csoportjait ismertessük meg a budapesti zsidóság történetével és szokásaival, azzal, hogyan éltek és mivel foglalkoztak a holokauszt előtt és azzal is, mi történt velük a második világháború idején. Középiskolás csoportokat hívunk tehát történelmi sétákra a régi pesti zsidónegyedbe. Sétáink vezetői, maguk is diákok, akik kortársaikat végigkísérik, és információkkal látják el, kérdéseikre válaszolnak.

Várjuk középiskolás osztályok, diákcsoportok jelentkezését sétáinkra, akár történelemóra, osztályfőnöki óra, témanap, témahét, tolerancia-program részeként is. A séták másfél-két óra hosszúak, előzetes egyeztetés után különböző napokon és napszakokban kérhetők. A sétákról további információért, illetve a negyed történetéhez kapcsolódó, letölthető kétnyelvű (angol-magyar) tananyagokért látogasson el honlapunkra:

www.emlekezem.hu; www.iremember.hu.

Amennyiben programunk felkeltette érdeklődését, vagy sétára kíván időpontot egyeztetni, kérjük, jelentkezzen az alábbi email-címen, vagy telefonon:

info@emlekezem.hu vagy 06-20-383-4040

Jelentkezési lap letölthető:

A projektet az L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora támogatja

The project is Supported by the L.A. incus Fund for Jewish Education in the Diaspora

A zsinagógák ingyenes megtekintését a MAZSIHISZ támogatása teszi lehetővé

E-mail: info@emlekezem.hu ; Mobil: +36-20-383-4040