Felkészítő kurzus történelmi séták diákvezetői részére
Felkészítő kurzus történelmi séták diákvezetői részére
A Zachor Alapítvány a Társadalmi Emlékezetért a Holokauszt Emlékközpont közreműködésével folytatja 2008 szeptemberében indított programját.
Középiskolás diákok csoportjait szeretnénk megismertetni a budapesti zsidóság történetével és szokásaival, azzal, hogyan éltek és mivel foglalkoztak a holokauszt előtt és azzal is, mi történt velük a második világháború idején. Mindezt úgy, hogy történelmi sétákra hívjuk őket a régi pesti zsidónegyedbe. Sétáink vezetői maguk is diákok, akik rövid tanfolyam keretében ismerkednek építészettel, városszerkezettel, a zsidóság történetével, hagyományaival, vallási szokásaival, a társadalmi közeggel, melyben éltek, a holokauszthoz vezető történelmi eseményekkel, a túlélőkkel való interjúzás módszertanával.
Ha szívesen vennél részt programunkban, ha van kedved többet megtudni a magyarországi zsidóság történetéről, társadalmi helyzetéről, egykori mindennapi életéről és a holokauszt tragikus eseményeiről és következményeiről, ha szívesen ismertetnéd meg mindezt más diákokkal is, akkor itt a helyed, várjuk jelentkezésedet diák-vezetőnek!
A felkészítés tematikája:
történelmi és társadalomtörténeti áttekintés
zsidóság: szokások, vallás
művészettörténet, építészet, városszerkezet
terepbejárás
holokauszt (történelmi háttér áttekintése, a Holokauszt Emlékközpont kiállításának megtekintése a múzeum munkatársainak tárlatvezetésével)
interjúzás (választható)
diákok próba-vezetése – terepen
A kurzus elvégzése és a sikeres vizsga után elsajátított ismereteidet élesben is kipróbálhatod, önállóan, vagy párban vezethetsz diákcsoportokat. A kurzuson való részvétel ingyenes.
A tanfolyam részletes programja megtekinthető:
Fotógaléria – diákvezetőink és előadóink:
Oktatási anyagok a tanfolyamról:
Jelentkezés, információ:
info@emlekezem.hu 06-20-383-4040
Minden a történelem és a helytörténet iránt érdeklődő diák jelentkezését várjuk!
A projektet az L.A. Pincus Fund for Jewish Education in the Diaspora és a Rothschild Foundation Europe támogatja
A zsinagógák ingyenes megtekintését a MAZSIHISZ támogatása teszi lehetővé








